2016.06.06. 02:41, Papsi
„Minden jó, ha jó a vége !”
SZATMÁR UNIÓ FC FEHÉRGYARMAT – GYULAHÁZA KSE 3:1 (1:0)
Fehérgyarmat, 200 néző.
Játékvezető: Kosztyu János (Veres János - Király Adalbert)
SZATMÁR UNIÓ FC FEHÉRGYARMAT: Juhász Sándor (h.: Pankotai Ernő Patrik a 90. percben), – Bátyi László, Ráti Kálmán, Bodó Richárd, Rigó Attila Márk, - Bakó Gábor (h.: Kanyó Szilárd a 77. percben), Veress László, Csáki Róbert, Balogh Árpád, - Osváth Sándor, Borsi Dávid András (h.: Szilágyi Dávid Attila a 84. percben). Edző: Siti Ferenc.
GYULAHÁZA KSE: Bandor Ferenc, – Gáti Sándor (h.: Kun Ádám a szünetben), Lévai Csaba, Deák Zoltán, Kállai Ádám (h.: Kapin Miklós a 83. percben), - Deák Béla (h.: Molnár Tamás a 83. percben), Tóth Dávid, Tóth Gábor, Bagi Tamás, - Farkas Gergő, Éles István. Edző: Bardi Béla.
Egy hosszú, fárasztó szezon után, két meglehetősen „kifacsart” csapat csatáját láthatta a publikum, akik egy nem túl magas színvonalú, de igen küzdelmes, egészen tűrhető iramú meccset játszottak egymással. Szimpatikus, a labdával jól bánó, ügyes csapatot láthattunk a vendégcsapat személyében, akik a látottak alapján, megérdemelnék, hogy a következő szezonban is a megyei I. osztályú bajnokságban játszhassanak. Jómagam, egészen biztos vagyok abban, hogy az Ibrány, ki fogja harcolni az osztályozón az NB. III.-at, s bent fog maradni a Gyulaháza. A mai meccsen, az első játékrészben, lefocizták Deák Béláék a hazaiakat, szereztek két kapufát, ziccerek sorát hibázták el, az Unió azonban, az első félidő finiséhez közeledve betalált, majd a második félidő elején is gólt szerzett, s a találkozó végkimenetele szempontjából, ez sorsdöntőnek bizonyult. A második játékrészre jelentős javulást mutató hazai csapat, bevitt még egy találatot, a második félidő felénél is, s ugyan a hajrá előtt, még tudott egy góllal válaszolni a Gyulaháza, de Siti Ferenc csapatának a győzelmét, már nem tudták megakadályozni, a rendkívül magas színvonalú játékvezetés mellett lejátszott mérkőzésen. Ne feledjük, a „Bardi alakulat” gyakorlatilag szinte átmenet nélkül „bepottyant” a szezonra, a megyei I. osztályba, igazából jelentősebb „vérátömlesztés” nélkül tudtak belevágni a magasabb osztály küzdelmeibe, s ha ezt figyelembe vesszük, gyakorlatilag dícséretes amit nyújtottak. Az Unió vezetői, azt a célt tűzték ki a csapat elé, hogy egyetlen dolgot mindenféleképpen érjenek el, mégpedig hogy végre ne lebegjen ott az egész szezonban a csapat feje fölött, a „kiesés réme”, s alapvetően ezt sikerült is teljesíteni, s végül, gyakorlatilag egészen biztos bent maradók lettek Csáki Robiék. Az ősz, kijelenthető, hogy talán még várakozáson felülire is sikeredett, s ha őszintén a „szívünkre tesszük a kezünket” a téli, azaz a holtszezonbeli „fejlemények” után, azt azért sejteni lehetett, hogy a tavasz folyamán, aligha lesz megismételhető, a bajnokság első felének a produkciója……………….. Egy három pontos befejezés, végül csak összejött tehát, s így, azért lényegesen jobb „szájízzel” térhettek nyári szünetre játékosok, vezetők, szurkolók ! Természetesen, a vezetőknek, olyan túlzottan sok pihenőidejük, ezúttal sem igazán lesz, hiszen ki kell alakítani mihamarabb, a jövő évad keretét, le kell bonyolítani az új bajnokság elindításával kapcsolatos sok-sok teendőt, a vezetői szint szükséges változtatásait is végre kell hajtani, s „kismillió” egyéb teendő is lesz még pályán, s pályán kívül egyaránt, a következő bajnoki évad nyugodt hátterének a megalapozása érdekében.
Hálásan köszönünk mindent fantasztikus szurkolótáborunknak, élen a csapat mellett mindvégig kitartó „Szatmár Fanatic” szurkolói csoporttal, a „Gyarmati B középpel”, s Mindenkinek hálás köszönetünk, akik csak szimpatizáltak velünk, s bármilyen formában segítettek Bennünket ! Köszönünk mindent Fehérgyarmat Város Önkormányzatának, akik működésünk anyagi hátterének fő megalapozói, s minden egyes támogatónknak, akik a TAO feltöltésben is segítségünkre voltak ! Külön Köszönet a segítségéért Képviselő Úrnak, s Polgármester Úrnak ! Köszönet a rendezői stábunknak ! Köszönet Kósa Béla Bácsinak, Rostás Tibinek, Varga Zoltánnak, Nagy Sanyinak, Májer Csabinak, a sok-sok finomságért ! Köszönet Bereczki Attilának a játékvezetők ellátásának a biztosításáért ! Köszönet Máté Zolinak, Simon Csabinak, a jófajta itókákért ! Még egyszer Köszönet Mindenkinek, akik bármilyen formában segítettek Bennünket, s most nem lettek név szerint megemlítve ! Folytatás Veletek, Ugyanitt !
Siti Ferenc: – Hosszú, fárasztó volt a szezon………….. Voltak jó és rossz pillanatok, de mindenféleképpen meg kell köszönnöm a csapatnak az egész éves teljesítményét, szurkolóinknak az odaadó buzdítását, s támogatóinknak, külön kiemelve Fehérgyarmat Város Önkormányzatának, a nélkülözhetetlen segítségét !
Bardi Béla: – Az első félidőben gólokkal kellett volna vezetnünk, két kapufát rúgtunk, kihagytuk a kihagyhatatlant, majd kaptunk két „buta” gólt, s így „szokás szerint”, végül „sikerült elintézni” magunkat !
Góllövő: Osváth Sándor a 38. percben, Deák Zoltán (öngól) az 51. percben, Borsi Dávid András a 68. percben, illetve Tóth Dávid a 78. percben.
Sárga lap: Bátyi László a 64. percben, Ráti Kálmán a 73. percben, illetve Deák Béla a 34. percben, Kállai Ádám a 36. percben, Tóth Dávid a 43. percben.
Jó: Juhász Sándor, Bátyi László, Bodó Richárd, Bakó Gábor, Veress László, Csáki Róbert, Osváth Sándor, illetve Bandor Ferenc, Lévai Csaba, Tóth Dávid, Bagi Tamás, Farkas Gergő.
Ifi: 6:1. Gratulálunk Kiss Ernő Mesternek és csapatának, hogy „ezer sebből vérezve”, ilyen szezonzárást produkáltak, megszerezve a hatodik helyet ! Utánpótlás „fronton”, még egyszer nagy-nagy gratuláció Harbula Balázs U-14-es, és Czeglédi István U-16-os csapatának a szerepléséhez ! Gratulálunk eredményes utánpótlás nevelő munkájához Mikes Ferenc, Kókán József és Szórádi László edzőinknek is !
Tisztelettel felhívnám a figyelmüket, hogy a Szatmár Unió FC Facebook oldalán, Bereczki Zoltánnak köszönhetően, megtekinthetik a Gyulaháza ellen lejátszott találkozónak a fotóalbumát, s a Szatmár Unió TV, interjús video felvételeit is, Bardi Bélával, Siti Ferenccel, és Nagy Sándorral ! Siti Ferenccel és Simon Csabával készítettem ezúttal rádiós interjút, amelyet a Rádió Som műsorában, a „Szamoskéri Családi Nap” rendezvényén készített interjúimmal együtt, a jövő hét folyamán meghallgathatnak ! Böngésszenek bátran, s köszönjük a lájkolásaikat, s az esetleges megosztásaikat !
Tisztelt Blogböngészők !
Köszönöm hogy ezúttal is megtiszteltek a figyelmükkel, Isten Áldja Önöket !
Hajrá Szatmár Unió FC Fehérgyarmat !
Hajrá Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye labdarúgása !
Hajrá Magyar Labdarúgó Válogatott ! /Mindenekelőtt BÉKÉS Európa Bajnokságot !/
Sportbaráti Üdvözlettel: Papp Attila /Papsi/
technikai vezető