"Fekete" szombat Hajdúszoboszlón, a Szatmáriaknak.............................................
Hajdúszoboszló–Szatmár Unió FC 3–1 (0–0)
Hajdúszoboszló, 130 néző, v.: Belicza.
Hajdúszoboszló: Bákonyi – Bogár M. (Fekete G., a szünetben), Bíró P., Héder, László R., Orgován Gy. (Kálmán Z., a szünetben), Somogyi T., Szarvas F. (Haburcsák B., 65.), Mizsák, Bakonszegi, Szathmári Zs. Edző: Szűcs János.
Szatmár Unió: Podolyák – Szűcs F., Bakos B., Rebegea, Márton J., Stef, Chioreanu (Gavrus, 70.), Costea, Matei (Bartha K., 72.), Barboloviciu, Tóth T. Edző: Virovecz Pál.
Minden nagy sorozat megszakad egyszer, a Szatmár Unió életében ez, ezen a mérkőzésen jött el. A tavasz folyamán, eddig 3 idegenbeli és egy hazai bajnoki győzelem, illetve egy hazai bajnoki döntetlen, valamint 3 idegenbeli kupameccs siker után érkezett el a vereség napja Hajdúszoboszlón, az idegenben tavasszal még száz százalékos vendégcsapatnak. Az első tíz percben szinte "totális önkívületben" kezdték a meccset a hazaiak, néha úgy tűnt, mintha több vendég labdarúgó is ijedt nyuszi lenne, sőt, volt olyan játékos, akinek a teljesítményére ez a kezdeti "sokk", mintha az egész meccs időtartama alatt rányomta volna a bélyegét. Tény, hogy ekkor bizony úgy kellett kapkodni a lábakat, mint az "Ököritófülpösi Fergeteges táncosainak" a fergetegest táncolva , ha komolyabb sérülés nélkül meg szerették volna úszni a vendég játékosok. Ezt az "őrült tempót", természetesen visszább vették a hazaiak, s gyakorlatilag elmondható, hogy a félidő hátralévő részében, már lényegesen többet birtokolta labdát a Szatmár Unió, az ellenfelénél. A 2 legnagyobb helyzet közül az első Barboloviciu előtt adódott, aki Matei szenzációs beívelését küldte egy életerős fejessel a léc alá, amit a hazai kapus, a felső léc segítségével együtt hárított, illetve Stefnek volt egy gyönyörű kapáslövése, amit üggyel bajjal, de kivédett Bákonyi Norbert. A szünetben, a Hajdúszoboszló becserélte az egy félidőn át "jegelt" gólgyárosát, Fekete Gábort, s később kiderült, hogy ez sorsdöntőnek bizonyult.............A második játékrészben is jóval többet birtokolta a labdát a Szatmár Unió FC, azonban a szinte teljesen kontrákra berendezkedő hazai csapat, jól "apellált", mert bejött a taktikájuk, Fekete háromszor tudott a kapu elé kerülni s abból kétszer Ő lőtt gólt, egy alkalommal pedig, kihagyhatatlan helyzetbe hozta csapattársát, a szintén csereként pályára lépő Haburcsákot..........Stef szép góljával sikerült szépítenie a vendégeknek 3:0 után, erre egy percre rá, ugyanő lőtt még egy irtózatosan nagy felső lécet, volt még vagy 2 további vendég gólszerzési lehetőség, de ezek kihasználatlanok maradtak, így vereséggel zárult a vendégcsapat "fürdővárosi kiruccanása"...................... Van, amikor úgy érzik szurkolók, játékosok, hogy igazságtalan a vereség, de ezúttal akadt egy csereként beállt labdarúgó, Fekete Gábor, akinek a klasszisa, el kell ismerni döntőnek bizonyult. Igaz, a vendégek néha úgy érezték magukat, mint a halálra ítélt rabszolga a római arénában, a dühös oroszlánok között, amit mutat az öt hazai sárga és egy piros lap, és lehet bánkódni a két kapufa valamint a több elhibázott ziccer miatt, de az évkönyvekbe már csak az kerül bejegyzésre, hogy a Hajdúszoboszló győzött. A hazaiak kirobbanó örömmel élték meg győzelmüket, míg a vendégek, lehorgasztott fejjel vonultak az öltözőbe...........Példaértékű az, ahogyan a szikrázóan, vagy talán "lángolóan" kemény, s néha azért több szempontból is "megrázó", s nem feltétlenül pozitív élményeket nyújtó meccsen mindvégig, illetve a találkozó befejeződése után is szurkolt a Szatmár Fanatic, Ők sportszerűségből, klubszeretetből, jelesre vizsgáztak ! Fekete mezben játszó hazai csapat, egy Fekete vezérletével, Fekete szombatot szerzett a Szatmár Unió életében...........
Gól: Fekete G. (59. és 79.), Haburcsák B. (81.), illetve Stef (83.). Kiállítva: Somogyi T. (második sárga lap után, 71.). Jó: Bíró P., László R., Bakonszegi, Szathmári Zs., Fekete G., /a mezőny legjobbja/ illetve Márton J., Chioreanu, Stef, Costea, Matei, Barboloviciu. (Tudósító: Papp Attila)
Szűcs János: – A jó hírét igazoló, remek Szatmár Uniót sikerült legyőznünk, tíz emberrel is két gólt szerezve, és színvonalas mérkőzésen úgy érzem, megérdemelten tartottunk itthon a nagyon fontos három pontot.
Virovecz Pál: – Jó mérkőzésen a győzelmet jobban akaró hazai csapat megérdemelten nyert. Nem szabad lehajtanunk a fejünket, nincs idő bánkódni, hiszen újabb sorsdöntő csata vár ránk legközelebb a Létavértes ellen.