2015.04.10. 00:00, Papsi
Az „Élharcosok”, a „Nyugodtak”, és a „Vesszőfutók”………….
Tisztelt Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Focibarátok ! Egyre inkább polarizálódik a bajnokság mezőnye, az „Élharcosokra”, azaz akik egyáltalán még érdemben beleszólhatnak a bajnoki címért versengés végkimenetelébe, a „Nyugodtakra”, akik már lassacskán minden különösebb tét, és félelem nélkül futballozhatnak hétvégenként, s a „Vesszőfutókra” akik egy kicsit úgy érezhetik magukat, mint Jancsó Miklós „Szegénylegények” című filmjében, az a szerencsétlen pucér leány, akinek a vesszőzápor közepette kell végigfutnia a katonák sorfala között, saját bőrén érezve azt, hogy ennek a vesszőfutásnak, jó vége aligha lehet……………….…….
A 22. forduló esélylatolgatása:
NAGYKÁLLÓI VSE-SZATMÁR UNIÓ FC FEHÉRGYARMAT
Van tétje, s nem is kicsi, ennek a hátsó régióbeli derbinek………………A Nagykálló, a jövőt építve, a becsületéért futballozva száll harcba hétről-hétre, ezt a tavaszt, mint amolyan átmeneti időszakot megélve………………Az Uniónál, valahol szintén a jövő csapatát építik, hiszen már-már „szemtelenül” fiatal csapattal szálltak harcba a kiesés elkerüléséért vívott küzdelembe, bízva abban, hogy ha ez a „háború” győztesen zárulna, jövőre már talán sokkal nyugodtabb szezon elé nézhetnének……..A múlt héten azonban, Dombrádon óriási „gyomrost” kaptak, s még csak nem is a 10 emberrel szemben azért némileg megalázó végeredmény, mint inkább a mutatott játék, s a tapasztalt hozzáállás volt a legelkeserítőbb……..A héten a vezetőség, leült egy beszélgetésre a játékosokkal, együtt próbálták „kivesézni”, a felkészülés bíztató momentumai után, az eddigiekben, a vártnál gyengébb bajnoki szereplés okait, nem kis mértékben „kihegyezve” a konzultációt, a „Húsvéti Dombrádi produktumra”……………….Úgy vélem, sikerült tisztázni, hogy minden egyes hátralévő meccsnek, úgy kell most már nekifutni, mint amelyik létfontosságú a csapat jelenlegi helyzetében, legyen az aktuális ellenfél, akár a bajnokság első, akár az utolsó helyezettje…………….Talán nem kell különösebben alátámasztanom, hogy egyáltalán mit várhatunk el ettől a szombati Napkori mérkőzéstől is, maximálisan tiszteletben tartva az ellenfelet, azaz a Nagykálló csapatát………………………TIPP: 0:3
TISZALÖK VSE-MÁNDOK KSE
Kovács János csapata, bravúrpontot szerzett Tiszavasváriban, a szomszédvári „El’Classicon”, s egészen biztosan Csoma Dezső csapata ellen is veretes bravúrra készülnek. Ez a masszívan „egybegyúrt”, fiatal csapat, bárkinek képes lehet feladni a „leckét”, s nagyon keményen meg fogja izzasztani a Mándokot is, de egy remek csapat a Mándok is, s úgy érzem, kettejük „szikrázó” összecsapásából, ezúttal döntetlen kerekedhet ki………….TIPP: 1:1
TUZSÉR SE-TISZAVASVÁRI SE
Szerintem vitán felül áll, hogy a 22. forduló rangadója titulusát, ennek az összecsapásnak kell előzetesen odaítélnünk. Úgy vélem, kiemelkedik ez a találkozó a hétvége kínálatából, mert bizony a bajnoki cím szempontjából, sorsdöntő lehet a végkimenetele, ennek a mérkőzésnek. Ha csak mást nem veszünk figyelembe, mint azt, hogy hazai győzelem esetén, egy nagyon komoly riválisával szemben, 8 pontosra nőhet az előnye az éllovasnak, akkor már ez is, kellő súllyal eshet latba, a találkozó fontossága szempontjából. A „józan” észérvek alapján, olyan 60-40 százalék, mindenféleképpen a „Dancs alakulat” mellett szól jelenleg /hazai pálya, pillanatnyi forma, stb………/, de Mirgai Mester is hatalmas taktikus, s egészen biztosan megpróbál majd labdarúgóival együtt belekapaszkodni, abba a bizonyos „szalmaszálba”…….TIPP: 2:2
KEMECSE SE-TISZAKANYÁR SE
Egészen biztosan jobb szezonkezdetben bíztak Kemecsén, s Hokk Bélát ismerve, tuti, hogy mindent el fog követni azért, hogy fiatal, tehetséges labdarúgói „harci tüzét”, ismét felizzítsa a kellő „harcfokra”, s a Tiszakanyár ellen, egy „harapós”, a győzelemért mindent elkövető csapat fog a játéktérre kifutni. A Tiszakanyár, álomszerű rajtot vett, meglépett a kieső zónától, s egy kicsit megnyugodva, most gyors egymásutánban, két vereséget szenvedett…….Szombaton, sorban a harmadik fog számukra következni, de olyan túlzottan nagy bajban, még így sem lesznek……………………………………………..TIPP: 2:0
BAKTALÓRÁNTHÁZA VSE-BALKÁNYI SE
Baktalórántházán, vendégcsapatnak a pontszerzésre, általában annyi esély szokott nyílni, mint tálibok által uralt városban, rúdtáncosnőként megélni, s Balkányi Barátaim jelenlegi helyzetében, őszintén szólva, az előbb vázoltak szerinti lehet az esélyek megoszlása…………….Biztosan becsületesen küzdenek majd Juhász Bencéék, de Szabó Robiék fogják inkább élvezni ezt a másfél órát…….Gondoljunk bele, egy tálib városban, Cicciolina, már réges-régen halott „politikus” lenne…………………….TIPP: 3:1
NAGYHALÁSZI SE-NYÍRMADAI ISE
A Nagyhalászi csapat mentális erejét mutatja, hogy egy meglehetősen „arculütős” szezonkezdet után, fel tudtak állni a padlóról, és önerőből „visszaszálltak a ringbe”………..A Nyírmada, bárhol-bárki ellen képes győzelmi esélyekkel pályára lépni ebben a megyei I. osztályban, s Szőke Pista csapata, általában győzelemre is játszik mindenhol, nem egy „ikszes” csapat, de most nekem mégis azt súgja valami, hogy egy igen becsületes küzdelmet hozó másfél óra végén, egy ponttal meg kell majd elégedniük, Kiss Gábor „fiai” ellen……TIPP: 1:1
II. RÁKÓCZI FERENC SE SZAKOLY-NYÍRGYULAJ KSE
Úgy vélem, hogy egy kifejezetten jó kis meccsre van kilátás azon szurkolók számára, akik ezt a találkozót választják, a hétvégi programkínálatból. Hogy miért is ? Nos, hát azért, mert az eddigi tavaszi szereplése előtt, mindkét csapat esetében kalapot kell emelnünk, a vendégcsapat ráadásul két „fronton” is remekül helytáll, játékosaik a sikeres szereplésnek köszönhetően, önbizalomtól duzzadnak, s mindkét oldalon, technikás, képzett labdarúgók egész sora rúgja a labdát. Talán már ennyi „összetevő” is elegendő lehet ahhoz, hogy a publikum jól szórakozhasson kettejük összecsapásán. Ráadásul már a tét sem „nyomja agyon”, egyik küzdő felet sem, /tudják, Ők a „Nyugodtak” tábora/ így tényleg előtérbe kerülhet a foci „játékos jellege”, a „küzdelem mivolta” elé. Azt hiszem, ez így együtt, egy kifejezetten élvezhető játékot hozó meccsen, döntetlent eredményezhet…………….TIPP: 2:2
DOMBRÁD SE-IBRÁNY SE
Mindkét csapat, a maga szempontjából, rendkívül fontos találkozót nyert meg az elmúlt hétvégén, némileg hasonló körülmények között, a találkozójuk nagy részében emberhátrányban futballozva, példaértékű küzdeni tudásról tanúbizonyságot téve, mint CSAPAT, jelesre vizsgázva. Szimpatikus volt a Dombrád csapata, s csodálatos játékterű pályájukon, eszményi fociidőben fogják fogadni vasárnap az Ibrányt, s hatalmas küzdelemre fogják késztetni a vendégeket, akiken szakadni fog a víz, s nem csak a hirtelen megugró hőmérsékleti értékek miatt, azonban én úgy érzem, ha egyetlen apró gólocskával is, de Gerliczki Mester csapata, jobbnak fog bizonyulni…………………TIPP: 1:2
Tisztelt Szurkolók !
Tessék csak tessék, ki a szabadba Mindenkinek, hiszen ragyogó idő várható a hétvégére, s higgyék el, jól fogják érezni magukat, ha a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Labdarúgó Bajnokság mérkőzéseiből választanak hétvégére maguknak programot!
Hajrá Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye Labdarúgása !
Sportbaráti Üdvözlettel: Papp Attila /Papsi/